About Öthalmi Diáklakások (English version below)


Az Öthalmi Diáklakások 1997 szeptemberében nyitotta meg kapuit az akkori József Attila Tudományegyetem, az integráció óta Szegedi Tudományegyetem hallgatói előtt, a Budapesti út mentén található kellemes zöld övezetben. Az eredetileg közel 240 kollégistának otthont adó kollégium 2012 novemberében összeolvadt a 2009-ben kialakított Öthalmi Kollégiummal, így mára a „régi” (43.sz.) és az „új” (44. sz.) épület több mint 430 lakónak biztosít férőhelyet. Megközelíthető a 71-es és 72-es helyi járattal illetve a Tisza Volán által működtetett helyközi autóbuszjáratokkal (15-20 perc utazás).

Az épületeinkben színvonalasan felszerelt egy- és háromszobás lakások (apartmanok) várják a lakókat, amelyek a legkényesebb hallgatói igényeket is kielégítik. Minden lakás összkomfortos, külön fürdőszobával, felszerelt konyhával (hűtőszekrény, gáztűzhely/főzőlap, konyhabútor, ruhaszárító). Vasaló, vasalódeszka, porszívó szintenként mindenkinek rendelkezésére áll. A lakásokat 1-, 2- és 3-ágyas szobák alkotják, amelyekben asztal, szekrény és polc áll rendelkezésre minden kollégistának.

1 épület 3 lépcsőházból áll.

1 lépcsőház 5 emeletes (magasföldszint + 4 emelet)

1 emeleten négy lakás található: 2db kislakás, illetve 2db nagylakás.

Kislakás: 1db háromágyas szoba, konyhával, fürdőszobával WC-vel.

Nagylakás: 1 db egy ágyas szoba, 1 db kétágyas szoba és egy darab háromágyas szoba, konyhával, fürdőszobával, WC-vel.

A fentiekből következik, hogy emeletenként csak 2 darab egyágyas szoba van, így az ilyen típusú szobában a hallgató bekerülési aránya igen kicsi. Ebből következik, hogy sajnos a PHD hallgatóknak sem tudunk egyágyast biztosítani.

A „régi” épületben lépcsőházanként (kb. 80 emberre) 3 db automata mosógép áll a diákok rendelkezésére. Az épületekben minden nyáron felújítási munkálatokat végzünk: tisztasági festés, a „régi” épületben 2009-ben új laminált padlót kaptak a szobáink, 2010 nyarán pedig lehetőségünk nyílt az összes ablakot újra cserélni, a 2015-2016. tanévben a fürdőszobák újultak meg, 2017/2018-ban a „régi” épület lépcsőházainak és lakásainak padlóburkolata cserélődött ki. Ugyanebben az épületben új konyhabútorok

A kollégisták komfortját növeli a minden szobában meglévő internet-csatlakozási lehetőség. 2017 nyarán felszerelésre kerültek a WI- FI eszközök. Természetesen a hagyományos információforrásokat sem hanyagoljuk el: folyamatosan bővül a könyv- és folyóirattárunk. A Diáklakások közvetlen közelében található az Auchan áruház és a CBA Príma Áruház, melyek a diákok mindennapi életében jelentenek könnyebbséget.

A kollégiumhoz kiterjedt zöldövezet tartozik, a kikapcsolódni, sportolni vágyókat kültéri kosárlabda-, tollaslabda-, strandfoci-, strandröplabda-pálya, illetve felszerelt konditerem és pingpongasztal várja. Az ingyenes napi sportolási lehetőségek, a gyakori asztalitenisz, darts, kispályásfoci- és strandröplabda-bajnokságok, valamint az esti szalonnasütés, bográcsozás más kollégiumok hallgatóit és albérletben élő diákokat is gyakran kicsábítanak az Öthalmi Diáklakásokba.

A kollégium kulturális és társasági életéhez hozzátartoznak még állandó programjaink, melyek egy különálló épületben kapnak helyet: Mister és Miss Öthalom választás, Mikulás-buli, Karácsonyi Ünnepség, Farsang és rengeteg zenés-táncos mulatság.

A kollégium irodájában társasjátékokat, sportszereket (labdák, ütők, stb), ágyneműt, plédet, asztali lámpát igény szerint biztosítunk.

Az Öthalmi Diáklakások örömmel vár mindenkit, aki szeretne egy összeforrott, vidám és mindenre nyitott közösség tagja lenni, és ezer meghitt zugot, saját kuckót kínál tanulásra, elmélkedésre, kikapcsolódásra.


The Öthalmi Diáklakások opened its doors in September 1997 before then József Attila University, after the integration for the students of University of Szeged, in the pleasant green belt along Budapesti Street. The original dormitory provided accommodation for approximately 240 students which merged with the Öthalmi Kollégium in 2009. For today, the „old” (n.43.) and the „new” (n.44.) buildings provide accommodation for more than 430 students. 

It can be approached with the 71 and 72 buses, and with coaches run by Tisza Volán (app. 15-20 minute travels).

In our buildings, high- standard and well-equipped apartments are waiting for the students, which even meet with the most sensitive requirements and tastes some students may have. Every apartment is with all modern conveniences, with separate bathrooms, equipped kitchen (fridge, gas cooker/cooktop, furniture, clothes horse). Iron, ironing board, and vacuum cleaner are also available in every level. The apartments consist of 1-, 2-, and 3-bedded rooms, in which there are tables, cabinets, and selves for every student. 

1 building consists of 3 stairways.

1 stairway is 5 floors high (mezzanine + 4 floors)

On each floor, there are 4 apartments: 2 small apartments and 2 big apartments.

Small apartment: 1 room with 3 beds, kitchen, bathroom, toilet.

Big apartment: 1 room with 1 bed, 1 room with 2 beds, 1 room with 3 beds, kitchen, bathroom, toilet.

From the things noted above it follows that in each floors, there are only 2 rooms with 1 bed which means that the chances to get in to this kind of room are very small. Unfortunately, we cannot guarantee single bed rooms for PHD students.  

Int he „old” building there are 3 washing machines (app. for 80 people). During the summers, there are renovations int he buildings: painting, in 2009 the „old” building has got new boardings, in 2010 we had the chance to change all of the windows, in 2015-16 the bathrooms and toilets have been renewed, and in 2017/2018 the boarding of the stairways and flats were replaced.

Increasing the comfort, there is an opportunity for internet connection in every room. During the summer of 2017, the WI-FI devices have been equipped and installed. Of course we don’t neglect the traditional ways of gaining information either; our library and the collections of magazines are more and more broad. The Auchan and CBA Príma ease the students’ everyday lives because these facilities are nearby. 

There is a large green belt in the dormitory, where students can play different ball games (football, badminton, etc), and there is a weight room and a ping pong table. These free sports opportunities, together with the contests, evening programmes such as bacon roasting and cooking in a cauldron are very tempting for other students as well who don’t live here. 

We have permanent events in every year: Mr and Ms Öthalom election, Election, Christmas evening, Farsang, and other programmes with dancing and music.

From the office of the dormitory we provide board games, sports equipment, bedsheets, blankets, and table lamps.

The Öthalmi Diáklakások are waiting for everyone gladly, who would like to be part of an open and joined community and it offers thousands of homely corners, rooms for studying, meditating, or relaxing.